Renault kenőanyagok - Motorolajok Renault-hoz

Renault partneri együttműködés

TOTAL - Renault együttműködés

A TOTAL és a Renault sikeres együttműködésének története egészen '60-as évekre nyúlik vissza.

1968 óta (az első termékajánlási szerződés aláírása) a TOTAL és a Renault szorosan együttműködik mind technikai, kereskedelmi és sport területen. A technikai együttműködés eredményeként az ELF új termékvonalat fejlesztett ki és mutatott be a piacon. Az iparban, például, az autógyártók futószalagját biztosítják OEM olajjal és olyan újításokat hoztak létre, mint a sebességváltóművek részére előállított, életre szóló olaj. A partnerkapcsolat egy másik szempontból azt is jelenti, hogy a Renault az TOTAL termékeit javasolja minden járművéhez és újfent megújította ezt a megállapodást 2002 végén.

Az autóversenyzés természetes találkahely egy autógyártó és az olajvállalat számára, mivel lehetővé teszi a műszaki- és termék-teljesítmény fejlesztését ezen a területen , szélsőséges körülmények között. A Forma-1 verseny, különösképpen, egy félelmetesen nehéz tesztterület ahhoz, hogy nyomon kövessenek olyan tulajdonságokat, mint a kopásellenállás, a motor hővédelmi rendszerei magas hőmérsékleten és a belső kopás csökkentése.

Napjainkban a fogyasztók közvetlenül juthatnak azokhoz az előnyökhöz, amelyek ezen jelentős versenyek tapasztalataiból erednek. Olyan újító szándékú termékekről van szó, mint a TOTAL Super Sporti 15W400, amely elősegíti az olaj gazdaságos felhasználását és csökkenti a a környezetszennyezést, illetve a TOTAL Sporti 20W40, ami a motor védelmét és nagyobb hatékonyságát biztosítja.

Az TOTAL márka hűségesen végigkísérte a Renault-t az első Forma-1-es megjelenése, azaz 1977 óta és főleg az öt világbajnokságát az autógyártók versenyében. Ez a hosszú távú együttműködés vezetett Fernando Alonso győzelméhez és a Renault F1 Team világbajnoki címéhez 2005-ben.

photo1

A TOTAL kenőanyagokat és a Renault járműveket több, mint 100 országban árusítják.

Az TOTAL segítségére szeretne lenni az autógyártóknak abban, hogy egy hatékony és versenyképes logisztikai bázis előnyeit élvezhessék. Ezt nyújtja az ELF több tucat gyártó helyszíne Európa-szerte, Afrikában, a Közép-Keleten, Ázsiában és Latin-Amerikában.


 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

X

Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát, mely statisztikát készít az oldal látogatóiról. Ön bármikor törölheti az így rögzített sütiket, illetve a kereső megfelelő beállításával megelőzheti új sütik letöltését. Cookie szabályzatunkat itt megtekintheti.